Műköröm Története

Műköröm Zalaegerszeg

A műköröm története

A kéz-lábápolás, valamint a műkörömépítés nem újdonság, hiszen már az időszámításunk előtt is végeztek hasonló eljárásokat, amelyeket mi csak modernizáltunk.

A fáraók Egyiptomban, hosszú aranyszínűre festett körmöket viseltek, hogy isteniekhez hasonlóan ragyogókká váljanak. A kínai császárok már az aranyon kívűl az ezüstöt is megkedvelték, sőt a Ming dinasztiában (1268-1644) már a vörös és fekete is megjelent.

Az ókori rómaiaknál és görögöknél kezdetben a férfiakra volt jellemző a körmök színezése, melyet hennával, vagy állati eredetű festékkel oldottak meg. Lábaik ápolására rabszolgákat tartottak. Később a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Törökországban a henna festés mellett körömtetoválást is alkalmaztak, mely eljárás során a körömmátrixba festékes tűt szúrtak, így a körmük színesen nőtt.

A műkörmöt egy körmét rágó fogorvos Dr.Sitté találta fel 1830-ban, amikor a saját sérült körmét javította ki a fogászatban használt anyagokal. Eszközeit átalakította,hogy a köröm ápolására is használni tudja őket.

1930-32-es évek forradalmi változást hoztak a körömiparban Charles Revlon és kémikus testvére Jopseph Revlon kifejlesztett egy átlátszó majd a világon addig még egyedülálló pigment tartalmú körömlakkot. A pigmentek tetté lehetővé a különböző színek létrehozását.

Az első műköröm 1934-ben került forgalomba „Nu Nails” néven, melyet egy fogorvos fejlesztett ki. A fogpótlások anyagára alapozva jelentek meg az első akril anyagú műkörmök az USA-ban az 1960-as években. Európában az 1970-es években vált ismertté, 1974-ben Dr. Nordström új technológiát vezetett be, az UV fényre kötő műköröm alapanyagot, a zselét.

Magyarországon pedig az 1980-as évektől építenek műkörmöt. Az első műkörmös szakemberek képzése ekkor indult hazánkban.

Műköröm Árlista